Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
     
Számítástechnika
     
Hihetetlen Tudomány
     
KIKAPCSOLÓDÁS
     
Hasznos
     
Féldrágakövek

Klikk a képre!

     
Időjárás

Időjárás előrejelzés

     
Látogatotság
Indulás: 2007-07-18
     
Telefonok PDA-k
Telefonok PDA-k : iPhone akkumulátor mizéria

iPhone akkumulátor mizéria

  2007.09.17. 08:57

New York, illetve Illinois állam hivatalai arra szólították fel az Apple-t, hogy az újonnan bemutatott iPhone kialakítását változtassák meg úgy, hogy a felhasználók önmaguk is képesek legyenek akkumulátort cserélni a készülékben.

Az Apple legújabb terméke egy eddig keveset hangoztatott módon sarcolja meg vevőit. Az iPhone ugyan cserélhető akkumulátorral rendelkezik, de az a készülék belsejébe van csavarozva, ellentétben a legtöbb elektronikai készülékkel, ahol a hátlapon lecsatolható formában kap helyet az áramforrás. A trükk pedig az, hogy a vállalat 15 000 forintnyi dollárt kér el az akkumulátor cseréért, ráadásul további 5000 forintba kerül a javítás idejére a cserekészülék.

Szakértők szerint az Apple-nek vissza kell vonnia ezeket a szabályokat és jóval olcsóbb díjakon kell biztosítania ezt a szolgáltatást - üzente Steve Jobsnak a new yorki fogyasztóvédelmi felügyelet. "Egy felsőkategóriás mobiltelefonnak nem kellene párosulnia egy alsókategóriás vevőszolgálattal" - mondta Mindy Bockstein, a new yorki fogyasztóvédők vezetője. Sőt hozzátette, hogy az Apple-nek sokkal részletesebben kellett volna tájékoztatni az ilyen feltételekről a vásárlókat a boltokban, illetve az online oldalakon is.

 


A megkeresésekre eddig az Apple egyáltalán nem reagált, az iPhone kizárólagos mobilszolgáltatója, az AT&T pedig minden akkumulátorral kapcsolatos kérdést áthárít a gyártóra, így jelenleg a levegőben lóg a kérdés. Az új termék annak ellenére látható profitot termelt máris a cég számára, hogy mindössze két nappal a harmadik pénzügyi negyedévük előtt dobták azt piacra. Erre az időszakra az Apple 818 millió dolláros nyereséget jelentett be, amit a várakozások szerint tovább növel a következő negyedévben a becslések szerint 1 milló darab feletti iPhone eladás.

A problémát tovább súlyosbítja, hogy az iPhone akkumulátorának élettartamát mindössze 300 újratöltésben határozták meg, azaz minden vásárló számíthat átlagosan egy cserére évente. Az ajánlást éppenséggel meg is hosszabbíthatná a cég több mint egy évre, hiszen a 300 feltöltés után az akkumulátor még 80%-os kapacitással bír működni, ami vállalható arány. Sőt a 300 feltöltést 300 teljes lemerülés esetében számolták ki, azaz nem a valós felhasználási szokások alapján, ami szinte minden esetben csak részleges töltést/lemerülést feltételez.

Hasonló problémák egyébként korábban is felvetődtek az Apple háza táján, mégpedig az iPod beépített, azaz cserélhetetlen akkumulátorai miatt. Ez a kérdés viszont nem kavart olyan nagy port, hiszen a zenelejátszó még ma is egy kevésbé kritikus és széles körben használt eszköz, ellentétben a telefonnal. A jogászok szerint akár az Apple, akár az AT&T teszi meg, de mindenképp ingyenes akkumulátor cserét kell biztosítani a vevőknek, legalább az iPhone garantált élettartama alatt. A cégnek tehát vagy a dizájn vagy a marketing stratégiáját kell megváltoztatnia, különben kemény ostorcsapások sújtják majd a közeljövőben.

 

     

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre