Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
     
Számítástechnika
     
Hihetetlen Tudomány
     
KIKAPCSOLÓDÁS
     
Hasznos
     
Féldrágakövek

Klikk a képre!

     
Időjárás

Időjárás előrejelzés

     
Látogatotság
Indulás: 2007-07-18
     
Telefonok PDA-k
Telefonok PDA-k : Az iPhone

Az iPhone

  2007.12.10. 17:15

A technológia és a szórakozás vitte a pálmát 2007-ben a keresések körében, legalábbis a Google szerint. Az új kifjezések között az első helyen az iPhone végzett, az első tízben több közösségi oldal található.

Az Apple mobiljának első helyre ugrása még a megjelenés körülményeinek és a fogadtatás ismeretében is némileg meglepő lehet, hiszen viszonylag gyorsan, alig fél év alatt sikerült meghódítani a keresőszolgáltatást - az újonnan felbukkant kifejezések körében - és ezzel természetesen a felhasználókat. 2006-ban ugyanis még szinte senki nem keresett rá erre a kifejezésre, hiszen nem is létezett - legalábbis hivatalos információ nem jelent meg sehol. Most azonban messze maga mögött hagyott minden más fejlesztést és egyéb újdonságot.

Az első tízben főleg a közösségi oldalak erősödése érzékelhető, egészen pontosan négy jutott be a legkeresettebb kifejezések közé - közülük a Webkinz végzett a második helyen. A hírességekre, az azok körül keringő hírekre szakosodott TMZ lett a harmadik, míg a negyedik helyre a Transformers játékok futottak be, nyilván elsősorban a mozifilmnek köszönhetően. "A mezőnyből kiemelkednek a hírességek, a televízió és a mozifilmek, amelyek különösen nagy figyelemre tarthatnak igényt" - magyarázta Marissa Mayer, a Google munkatársa.

Az ötödik helyen végzett mindenki videómegosztó kedvence, a YouTube, amelynek megszerzésével a Google jó vásárt csinált, még a folyamatos szerzői jogi viták ellenére is. A gyerekek közösségét kialakító Club Penguin a hatodik, a MySpace pedig érdekes módon csak a hetedik lett. A nyolcadik helyre a Hősök című sorozat futott be, a kilencedik a Facebook közösségi portál, a tizedik pedig Anna Nicole Smith, aki mellmérete után most az örök vadászmezőkre történő távozásával keltette fel a figyelmet.

Kérdés, hogy jövőre hogyan alakul a lista - az nem valószínű, hogy az iPhone megőrzi első helyét, ám könnyen lehet, hogy az olcsó laptopok, vagy az újabb hordozható kütyük közül kerül majd ki a következő nyertes.

     

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.